A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Let me;Zoe;Drake. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Let me;Zoe;Drake. Összes bejegyzés megjelenítése

3/06/2015

Let me... 4. fejezet

Beteg


Noha reggel is jó idő volt már, délutánra, ha lehetett még jobb lett. Nagyon úgy tűnt, a nap utolsó erejét is összeszedve egy pár napig még jó időt akar nekünk sugározni így szeptember elején. Utolsó óra után gyomorgörccsel indultam el az udvar suli mögötti részére, hogy találkozzak Drake-el. Ő hanyagul a falnak dőlve várt. Eddig is jó pasinak tartottam, de ma bizonyosodtam meg róla száz százalékosan. Ahogy becsapódott mögöttem az ajtó, ő egyből odakapta a fejét, majd míg oda nem értem hozzá, meg nem szakította volna a szemkontaktust.
- Szia! – köszöntem neki mosolyogva.
- Neked is! – bólintott. – Na mizu? Miért akartál beszélni velem? – tudakolózott.
- Mert tudom, hogy kerülsz a csókunk óta és szeretném tudni, hogy miért! – mondtam, mire nem vár fordulatot vettek az események.
- Hogy miért? – kérdezte keserűen magától. – Nem akartam ott lenni péntek este abban a buliban, de a haverom elrángatott. Ott billegtél és majd meg vesztem érted! Odajöttél, kikezdtél velem, majd rávettél egy olyan dologra, amit rajtad kívül senki ki nem tudna kényszeríteni belőlem. Aztán ittunk és beszélgettünk és rájöttem, hogy te nem az a menő csaj vagy, amilyennek gondoltalak. Rájöttem, hogy beléd tudnék esni és alkohol hatása alatt tesz vagy mondd olyanokat az ember, amiket egyébként nem. Olyan hívogató volt az ajkad és én nem bírtam megállni! De már csütörtök délután meg volt beszélve Miával, hogy szombaton moziba megyünk. Le akartam mondani, de aztán Max eljött és megfenyegetett, hogy ha még egyszer veled flörtölök, átrendezi az arcom. Rájöttem, hogy folyamatosan ezt művelné, mert neked ez a pakkod és én nem akarom ezt, úgyhogy elmentem Miával és összejöttem vele. Ennyi. – mondta, mire nekem egyre csak könnyek gyűltek a szemembe.
- És ha azt mondom, hogy én nem ezt akarom? Ha én nem akarok Max barátnője lenni? – kérdeztem kicsit dühös, talán még sírós hangon is. – És ha én nem Max barátnője akarok lenni? – tettem hozzá halkan, majd kigördült egy könnycsepp a szememből.
- Akkor… - mondta, majd magához húzott kezemnél fogva és megcsókolt. Istenem az az édes csók! Mohón faltuk egymás ajkait, beletúrtunk egymás hajába, de a tetőpont akkor következett be, amikor felvett az ölébe és ráültetett a fal mellett lévő asztal szélére, majd vadul elkezdte simogatni toppom alá nyúlva a hátamat, hasamat, rá-rátévedt a keze a mellemre, majd lehiggadt és szétszakadtunk.
- Találkozzunk holnap! – mondta lihegve.
- Kísérj el New Yorkba! – kértem halkan.
- Mikor? – kérdezte.
Untitled #148- Holnap suli után indulok. A húgom állapota romlott és nem bírom a repülőt. Kell még valaki, akinek van jogsija és Max… nem lenne épp a legjobb útitárs. Stacy beteg, így gondoltam, megkérdezlek. Te tökéletes útitárs lennél! Nem beszélsz sokat, de h kérdeznek, el lehet beszélgetni veled… - indokoltam, majd még hozzátettem: - És lenne 3 napunk, amikor együtt lennénk…
- Rendben! De nem tudhatja meg senki, hogy veled megyek… - mondta.
- Találkozzunk akkor ugyan itt suli után! – mondtam neki.
- És a cuccom? – kérdezte.
- Hozd el este! – találtam ki.
- Oké. Akkor este elviszem. Most viszont nekem mennem kell… - mondta és nyomott egy csókot az ajkamra.
- Menj csak! – feleltem, majd elszámoltam 10-ig és elindultam én is be a suli épületbe, hogy azon átkelve a suli elé jussak, ahol a kocsim állt. Nem lepett meg, hogy Drake az ebédlőajtóban állt és pont akkor lépett ki Mia, mikor én elmentem az ebédlő előtt. Valahogy már nem zavart. Tudtam, hogy én kellek neki.

3/05/2015

Let me... 3. fejezet

Kicsi Mia




Abban a pillanatban, mikor elköszöntem tőle, éreztem, valami megmoccant bennem. Nem tudom szavakkal leírni, mit éreztem, egyszerűen csak más volt ez az érzés, mint azelőtt. Már valahogy nem szórakoztatott a Max-al vívott húzd meg – ereszd meg, nem volt annyira fontos, hogy a suli legmenőbb csaja vagyok, csak azokat a drága történelem órákat vártam, amikor nem menekülhet el előlem, tudniillik ma csütörtök van és a héten csak egyszer találkoztam Drake-el, történelem órán, mikor a padtársam, egyébként láthatóan kerül. Ő azt állította, mikor rákérdeztem, hogy nem kerül, egyszerűen csak máshol van órája, de tudom, hogy ez nem igaz. Stacy öt órán az osztálytársa és Stacy-vel szinte minden szünetben találkozok.
- Szia Zo! – jött oda hozzám Max, ezzel sikeresen kizökkentve az elmélkedésemből. – Csini vagy! – mondta és nyomott egy puszit az arcomra. Nem értem, ezeket miért csinálja, de most az egyszer jól esett. Nem mindig hülye Max, csak mikor játsza az agyát a haverjai előtt. – Figyi! – kezdett bele bátortalanul. – Arra gondoltam, hogy oké, nem jött be a macsó stílus, de adnál nekem még egy esélyt? Csak annyit kérek, hogy ülj át mellém matekra és figyeld meg, hogy tudok én, ha akarok, mert nagyon bejössz! – mondta, de én már csak a fülemmel figyeltem oda, az agyam teljesen máshol járt, ugyanis kb. 5 méterre tőlünk láttam, amint Drake kézen fogva megy be a suli épületébe egy finoman szólva is emos csajjal. Pici volt, cuki és azt hiszem két évvel volt tőlünk fiatalabb. Előző évben odajött hozzám az ebédlőben és megkínált muffin-al, amit ő csinált saját kezűleg. Mi is volt a neve? Valamilyen Mia azt hiszen Strasshof, igen, igen, Mia Strasshof volt. Aranyos lány, meg kell vallani, de még nagyon kicsi. Most is ahogy láttam innen messziről, önmagát nem meghazudtolva fekete cipő és harisnya, egy farmershort, fekete póló és sapi volt rajta. Tetszett a stílusa és magával a lánnyal se lett volna semmi bajom, ha nem Drake fogná a kezét, de így… így már azért nehezebb a helyzet.
- Hahó! Zoe! Akkor? Mi a válaszod? Kapok még egy esélyt? – kérdezte tőlem Max a szemem előtt integetve.
- Igen. Kapsz. De ne játszd az agyad a haverjaid előtt, mert akkor fel is út le is út! – mondtam, miközben nyomatékosítván mondandóm a felt és a le-t mutattam is.
- És még az is lehetséges, hogy a végén összejössz velem? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Az is. Most viszont menjünk órára! – mondtam neki, aztán belém hasított a felismerés, hogy történelem órával kezdek és hirtelen már semmi kedvem nem volt bemenni a terembe, de erőt vettem magamon és elblattyogtam a szekrényemhez kivenni a töri cuccom, aztán tovább sétáltam egészen addig míg be nem fordultam a folyosóra is, ahol épp azt láttam, hogy Drake és Mia összeragadva, egymásba gabalyodva csókolózik. Basszus! Én is pici vagyok, de ez a csaj mini! Alig ért Drake válláig, pedig én is csak az álláig értem. A szívembe hasított, mikor megláttam őket csókolózni. Aranyosak voltak. Talán nem is nekem fájt, hanem az egómnak, hogy magamban már eljátszottam a gondolattal, hogy Drake és én. Megtorpantam tőlük kb. 3 méterre. Döntenem kellett. Vagy tovább megyek tudomást se véve róluk, vagy nem megyek be órára, mert ha kések, azzal elárulom magam. Szerencsémre megérkezett a felmentő sereg egy olyan személy mivoltában, akire álmomban se gondoltam, hogy egyszer így nézek majd. Max, abban a pillanatban fordult be a folyosóra, mikor én épp el akartam menni az orvosiba.
- Na mizu Zoe? – kérdezte, miközben átkarolta a nyakam. – Hova? Hova? –tette még hozzá jókedvűen.
- Nem akartam őket zavarni. – mondtam suttogva, mert közben elindultunk. Nem akartam, hogy Drake meghalljon.
- Max. Egy kérdés: Ülhetek melletted? Olyan gáz Drake mellett. Néha még a hideg is kiráz tőle! – panaszoltam Max-nek, persze ez nem pontosan igaz. Tényleg kiráz a hideg, de inkább jóleső borzongásnak nevezném és nem gáz, hanem zavarba ejtő mellette ülni. Túlzottan izzik, szikrázik a levegő, túlzottan vonz. Mikor elhaladtunk Drake-ék mellett Drake utánam szólt:
- Zoe! Beszélnünk kéne a projektről, amit együtt kell csinálnunk! Megvárnál? – mondta én meg azt se tudtam, miről beszél és ennek Max hangot is adott.
- Milyen projekt? – kérdezte a maga Max módján.
- Ne az én bajom legyen már, hogy nem figyelsz, őstulok! – szólt vissza, mire Max bedühödött. Odanyomta a falhoz Drake-et, mire szegény kis Mia úgy összerezzent, mint egy kis mangafigura. Láttam rajta, hogy a könnyeivel küszködött, mikor agyában lepörgött, hogy mindjárt látja, amint péppé verik újdonsült párját.
- Ne csinááááááld! – kiáltott rá a maga kis vékony hangján Max-re, mire Max csak egy lenéző mosolyt engedett Mia felé.
- Akarod, hogy a csajod előtt verjelek szét Willis? – kérdezte ugyan olyan idegesen, mint volt 2 perce.
- Gyerünk! Ne legyél gyáva! – provokálta Drake, majd jött az első jobb egyenes Max részéről.
-  Max! – kiáltottam rá és megfogtam magasba emelt öklét. – Nehogy kicsapasd már magad egy hősködő baromért, mert igen, Drake, az vagy! – mondtam a fiúknak. – Felőlem sulin kívül úgy veritek össze egymást, ahogy akarjátok, de az biztos, hogy magatok közt rendezitek el, mert nem vagyok hajlandó egyikőtöket se kihúzni a szarból! Dedós barmok vagytok, akik még nyalókát érdemelnek nem barátnőt! – osztottam ki őket, majd nagy sunggal beviharzottam a terembe és becsaptam magam után az ajtót. Mondanom sem kell, Max egyből utánam rohant.
- Zoe! – szólt és a kezem után kapott. Mikor megfordultam és záródott be mögötte az ajtó, de még tökéletesen jól láttam, amint Drake utánam néz, miközben barátnője simogatja, puszilgatja az arcát.
- Mondd! – válaszoltam nyeglén.
- Kérlek, bocsáss meg! Drake egyszerűen megőrjít! – mentegetőzött.
- Rendben, most viszont én leülök Drake mellé. Majd óra után beszélünk még! – mondtam neki és elfoglaltam eredeti helyem. Egy pillant múlva Drake is bejött és leült mellém. Csak akkor vettem észre száján lévő repedését, amit Max ökle okozott.
- Szia! – mondta.
- Miért vagy vele? – szegeztem neki a kérdést.
- Mert jó fej csaj és nem szándékszom úgy táncolni, ahogy te fütyülsz! – mondta.
- Kedveled? – kérdeztem.
- Igen.
- És engem kedvelsz?
- Még nem döntöttem el. Egy biztos: Vonzódom hozzád, épp ezért kérem át magam Mr. Smith órájára. Nem akarom megcsalni Miát.
- Vérzik a szád! – mondtam neki, majd elővettem egy zsepit és ásványvizes flakonom szájára téve bevizeztem, majd felemeltem állánál fogva és elkezdtem letörölgetni a vért.
- Áu! – szisszent fel, mikor hozzáérintettem a zsepit.
- Nyugi! Mindjárt kész! – nyugtattam több-kevesebb sikerrel. Mikor sikerült letörölnöm, leragasztottam. Az egész művelet nem vett 5 percnél többet igénybe, mi mindketten mégis vérvörösek voltunk a végére, aztán bejött Mr.Morris. Az óra csigalassúsággal járt, és a tanár úr is különösen unalmasan magyarázott ma, de nekem egész óra alatt görcsben volt a gyomrom, mert nagy dobásra készültem. Mikor megszólalt a csengő, Drake szinte azonnal felpattant a helyéről, és indult az ajtó felé, de elkaptam a kezét és gyorsan ennyit mondtam neki:
- Suli után találkozzunk a suli mellett hátul, ahol nem szoktak lenni! Egyedül gyere! – mondtam neki már-már könyörögve, mire ő csak hosszan lehunyta a szemét jelezve ezzel egy oké-t.

Let me 2. fejezet

HALLOWEEN

(DRAKE)


Három női kacaj törte meg a késő őszi éjszaka tompa zajait. Kissé be voltak csípve, de még tudták, mit csinálnak. Felém tartottak. Én, szokásomhoz híven, megint eljöttem bulizni a legjobb barátommal, de csak ültem egy asztalnál és csendesen iszogattam. Nem szerettem a zajt. Nem szerettem bulizni, de Matt megint elrángatott magával. Egyre közelebb jöttek a lányok, majd beléptek a club üvegajtaján, aztán levették magukról a dzsekijeiket és odamentek a bárpulthoz. Egy feltűnően gyönyörű lány mosolya ragadta meg a pillantásom. Matt persze már rá is röppent az egyik csajra a három közül, aki viszonozta is a közeledést, majd három óra múlva már el is tűntek. Odajött hozzám az előbb említett gyönyörűség és az erős félhomályban csak akkor jöttem rá, ki az, mikor leült és köszönt.
- Szia Drake! – mosolygott rám Zoe. Idegesítő picsa. A fejébe vette, h kedvelni fogom, Matt pedig asszisztál is hozzá.
- Igen, persze, leülhetsz! – mondtam neki gunyorosan. – Mondd, - folytattam. – te nem hallottál még olyanról, h megkérdezni valamit? – kérdeztem.
- Minek?! Úgyis elhajtanál a francba. – mondta. – Gyere! – majd kézen ragadott és behúzott a tánctérre. Nem szerettem táncolni… igazából nem is nagyon tudtam. Persze őt ez nem zavarta. Kecsesen illegette magát előttem és csípőjére tette a kezem.
- Mozogj velem és nem lesz gáz! – kiabálta a hangos zenében.
- Ki mondta, hogy akarok veled táncolni? – kérdeztem, de közben már elkezdtem vele mozogni.
Untitled #142- Nem mondta senki, de ellened a legjobb, ha rámenősen támadok. – válaszolta. Megőrjít ezzel a hideg magabiztosságával… kinek képzeli ez a csaj magát? Egy istennőnek? Lassúra váltott a zene és megfordult, majd belekapaszkodott a nyakamba. Eléggé zavarba hozott. Enyhén piros arccal bámultam Zoe-t, aki szégyenlősen lesütötte a fejét.
- Na, mi van Miss Magabiztosság? Szégyenlősek lettünk? – gúnyolódtam vele.
- Ki mondta, hogy csak neked szabad?! – förmedt rám. – Ne nézz már annyira azokkal a szemekkel! Elolvadok! – mondta… és bamm… megint támadott.
- Rendben. Belemegyek. – mondtam, mire felkapta a fejét. – A harcba. Belemegyek a harcba veled. – folytattam. – Te meg akarsz szerezni, ám legyen, meglátjuk melyikünk fog jobban megőrülni a másikért! – mondtam neki, mire ő megcsókolt. Gyors, alig észrevehető csókocska volt, de forró ajkának érintése ráégett a számra. Nem győzhetek. Ellene nem.
- Ha harc, hát legyen harc! – mondta, majd rám vigyorgott.
- Gyere! – mondtam neki és kézen fogva elvezettem a tánctérről, fel a tetőre, ahol ki volt pakolva pár lampion és rattanszékek.
- Miért hoztál ide? – kérdezte.
- Mert itt csend van. Már zúgott a fejem a zenétől és amúgy is beszélgetni szerettem volna veled! – válaszoltam neki lazán, és leültem egy székre. 2 órán keresztül be sem állt a szája. Én kérdeztem, ő válaszolt majd visszakérdezett.
- Aranyos vagy! Nem értem, a suliban miért kell olyan beképzelt picsaként viselkedned… - nyugtáztam beszélgetésünk végén.
- Mert különben eltaposnak és egy olyan kis szürke egér leszek, mint amilyen voltam az általánosban. – válaszolta. Nem is tagadtam meglepettségem.
- Te?! Szürke egér? – kérdeztem. Nem nagyon akartam elhinni. Észre se vettük a nagy beszélgetésben, de a nap már felkelőben volt. – Hazakísérlek! – mondtam neki, majd felálltam a székből és elindultam lefelé. Némán követett.
- Köszönöm, hogy elszórakoztattál egész éjszaka! – mondta. – Ha nem akarsz velem jóban lenni, nem kell. Nem kell harcolnunk. – mondta. Lágy csókot leheltem homlokára, majd hátat fordítottam neki és elindultam. – Drake! – szólt utánam, mire én megfordultam.
- Igen?! – kérdeztem vissza.
- Nem jössz be egy kicsit? – kérdezte félénken.
- Éppen bemehetek. – válaszoltam neki és zsebre dugott kézzel lazán besétáltam.
- Kérsz egy teát? Vagy valami reggelit? Én farkaséhes vagyok! – mondta és elővett egy pár alapanyagot valami ételhez.
- Főzni akarsz? – kérdeztem tőle meglepetten.
- Igen. Tudok főzni. – válaszolta, amin én tényleg meglepődtem. Zoe… tud főzni… na jó… talán még emésztgetem az infót magamban.
- Egye fene. Úgyse hiányoznék sok embernek, ha belehalnék a főztödbe. – mondtam neki és nyelvet öltöttem rá.
- Nem tartod furának, hogy 10-kor még ki nem állhattál, most meg van reggel 6 és viccelődsz velem? – kérdezte kuncogva.
- Csss!! Még felébreszted a szüleid! – csitítottam. Nem örültem volna egy őrült apának, aki kivág a házából.
- Nincsenek itthon. Igazából a bátyám és én lakunk itt ketten, ők meg pénzelnek minket. – mondta kicsit szomorkás hangon, miközben elkezdte csinálni a kaját.
- Mióta? – kérdeztem tőle meglepetten.
- 9. korom óta. – válaszolta kurtán. – Van egy húgom, Meli. Beteg. Még csak 10 éves. De annyira beteg, hogy csak New Yorkban tudják kezelni. Azt mondták az orvosok, hogy nem éli meg a 12-t. Miatta költöztek oda anyáék, de nem akarták, hogy nagyon kihasson ránk, ezért minket itt hagytak. – mesélte. – Egyébként amerikai palacsinta lesz. Remélem, szereted. – fordult felém és rám mosolygott, de szemeiben könny csillogott.
- Szeretem. – mondtam vagy inkább hazudtam neki. A nagyim csinált mindig amerikai palacsintát. Mindent jól tudott csinálni, de ezt az egyet nem… mondhatni förtelmes volt, de nem akartam Zoe-t lelombozni.
- Mi a helyzet a te családoddal? – kérdezte.
- Apám olyan, mintha nem is lenne, anyámmal nagyon jól elvagyunk, meg van egy bátyám, aki másik városban tanul. Havonta jön haza. –mondtam neki kurtán. Nem akartam megnyílni előtte.
- Voilá! – mondta és elém rakott egy palacsinta tornyot a tetején tejszínhabbal a palacsinták között pedig csokiszósszal.
- Köszönöm! – mondtam neki egy kurta mosoly kíséretében és kicsit félve nekiláttam. – Ez finom! – kiáltottam fel, aztán szaporábbra vettem az evést.
- Örülök, hogy ízlik! – mondta egy mosoly kíséretében.

***

- Köszönöm a reggelit! – mondtam neki, mikor már köszöntem elfele. – Aludj jól! – tettem még hozzá és kiléptem az ajtón, mire ő megfogta az egyik kezem és egy csók erejéig visszarántott magához.
- Te is Drake! – suttogta. Hazafele menet végig ez járt az eszemben. Zoe Young… megcsókolt… nem is egyszer… reggelit csinált… több órát együtt töltöttünk… huh… ez a csaj tényleg jó harcias…



3/04/2015

Let me 1.fejezet

- Szia Zoe!- szaladt oda hozzám legjobb barátnőm. – Na mizu? Milyen volt a tegnapod? Mindent hallani akarok! – faggatott.
- Jó volt, de nem az esetem Max… jegelem… - válaszoltam és keserűen húztam egyet a számon, miközben mentünk a folyosón a szekrényünkhöz.
- Áu! – szisszent fel valaki a padló irányában. Egy fiú. Fekete haj, kék szem, zord, megtört, de vonzó arcvonások… szép száj… és rocker külső…
- Jajj! Bocsáss meg! Nem vettem észre, hogy itt vagy! – mondtam neki, mikor rájöttem, hogy az imént belerúgtam.
- Persze! Hisz a magad fajták nem vesznek rólam tudomást! – esett nekem.
- Hogy micsoda?! Hát te hülye vagy! Az előbb kértem bocsánatot! – mondtam neki, majd otthagytam. – Ki volt ez a srác, Stacy? – kérdeztem.
- Az a kretén a földön? Drake Willis… idióta… nem hozzád való, baba! – mondta Max és meg akart csókolni.
- Hagyj már békén, Max! Megmondtam tegnap, hogy majd még átgondolom, az ajánlatod és majd kereslek! – próbáltam levakarni magamról.
- Gondoltam, megkönnyítem a helyzeted és nem kell választanod… egyszerűen csak a csajom leszel és kész! – mondta.
- Hagyj! – válaszoltam neki, és otthagytam. – Ma mindenki hülye vagy én vagyok az? – kérdeztem Stacy-t.
- Inkább a többi, mint te! – válaszolta nevetve. – Na nekem itt lesz órám, puszi!! – köszönt el tőlem és bement a termébe.
- Jó reggelt fiatalok! Bemutatom az új osztálytársatokat! Drake Willis-t! Eddig magántanuló volt, a nyári iskolában már egy páran megismerhettétek. – jött be Mr. Morris, történelem órára Drake-kel az oldalán.
- Sziasztok! – köszönt halkan.
- Lúzer! – kiabálta Caleb, Max egyik barátja, Drake képébe, mikor bemutatkozott.
- Igen, nos… ő Caleb… szerintem ülj Zoé mellé… ott nem lesz baj… - mondta Mr. Morris és odaültette mellém.
- Na de jó. – zsörtölődött, miközben halk puffanással levetette magát mellém a székre.
- Zoe Young. – nyújtottam neki kezet. Rám nézett, majd finoman ellökte kezemet, aztán fülhallgatót dugott a fülébe, felvette fekete kapucniját, összekulcsolta a kezét és igyekezett nem foglalkozni a külvilággal. Mr. Morris vagy nem vette észre, hogy Drake nem figyel, vagy egyszerűen nem érdekelte, de nagyon jól játszotta a szerepet, hogy leszarja. Egy perccel csengő előtt, Drake kivette a fülhallgatót a füléből, bezárta a könyvét, felvette a táskáját és kintebb tolta a székét, majd mikor megszólalt a csengő, felállt a helyéről azzal a mozdulattal, ahogy Mr. Morris elköszönt. Nem tudott kimenni a székemtől és idegesen megpróbálta minél könnyebben betolni. De nem sikerült neki és Max-ék megtalálták. 
- Hé Drake! Tudod, nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem neked nincs jó helyed a csajom mellett. Takarodj el! – mondta neki Max.
- Nem vagyok a csajod, Max! – szóltam rá.
- Az nem fontos. Az a fontos, hogy ez a kis csíra eltűnjön innen! – mondta és meglökte. Drake zordan, lefele tekintve a padlóra tűrte a lökést, de látszottak rajta rejtett agressziói elfojtásának mozdulatai. 
- Hagyj! – morogta összepréselt ajkai között vészjósló hangon.
- Mert ha nem? Mi lesz akkor kicsi fiú? – provokálta tovább Max.
- Max! – fogtam meg a karját. – Hagyd békén! – szóltam rá és abban a pillanatban legszívesebben tüzet okádtam volna, mint egy sárkány. Nem bírom, ha az emberek bántják egymást.
- Te ebbe ne szólj bele baba! Az okos kis buksid nem gondolkozásra való! – mondta, miközben megsimogatta a fejem.
- Hát a Te okos buksid meg végképp nem… szegénynek a képessége sincs meg a gondolkozásra! – mondta, majd arrébb löktem és ott hagytam, miközben Drake-et a karjánál fogva magammal húztam.
- Hagyj! Nem szorulok mások segítségére! – mondta.
- Miért nehéz legalább csak egyetlen egyszer kimondanod, hogy köszi? – estem neki.
- Mit köszönjek? Azt, hogy reggel belém rúgtál? Azt hogy a legjobb barátom a Te édes kis testvéred miatt van padlón vagy azt, hogy a Te édes kis pasidnak eltökélt szándéka, hogy tönkretegyen? – mondta, majd folytatta higgadtabb hangnemben: - Majd, ha meg tudok köszönni valamit, megteszem! – majd otthagyott, de ezekkel a mondataival egy gondolatot fogalmazott meg bennem. Kedvelni fog… sőt… nagyon is kedvelni fog!